Ez az étel nagyon hagymáz, akarom mondani, hajaz a rakott csirkemellre. Mi tagadás, az adta az alapötletet, meg az aktuális hozzávalók. Az ilyen rakott dolgokat úgyis szívesen igazítja az ember a mindenkori éléskamrájának tartalmához. Aztán van, hogy a végeredmény nem jön be, de jó esetben igen.
Ez pedig nagyon jó eset lett! Jól esett!
Amire szükséged lesz
A krumplit vágjuk karikákra és kivajazott, olajozott hőálló edénybe – lehetőleg jénaiba – rendezzük el egy sorban. A vékonyra vágott csirkét helyezzük rá egy rétegben, majd a karikákra vágott hagymát. Folytassuk a rétgezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Lehetőleg úgy ügyködjünk, hogy a tetejére krumpli kerüljön. A tejszínt keverjük össze a tárkonnyal, a mustárral és némi őrölt tarka borssal. Öntsük rá az ételre, ez a mennyiség alapból elég kell, hogy legyen, de ha túl kevés még adhatunk hozzá, csak ne tocsogjon. Számoljunk vele, hogy a csirke, és pláne a hagyma levet ereszt majd.
Tipp: Én a csirkemellet egészben megfuttattam a tűzön pár percig egy kevés fűszerrel, majd felszeleteltem. Így sokkal finomabb hatást kapunk.
A kiemelt kép a bbc.co.uk oldaláról való.