Gasztropause

Az ember, akinek kilyukadt a gyomra

Egy nagyon érdekes dologra akadtam rá a minap, amit tüstént meg is osztok a nagyérdeművel. Azt hiszem ezek után új értelmet nyer a “kilyukad a gyomrom” kifejezés. Az alábbi kis írásból megtudhatjátok, hogy ki és hogyan fedezte fel az emésztőrendszer működésének alapelvét.

William_Beaumont_painting

Dr. William Beaumont

1822. június 6-án egy 18 éves szőrmekereskedőt,  a francia-kanadai származású Alexis St. Martint véletlenül eltalálta egy golyó. Nem halt bele a sérüléseibe, de maradandó nyomot hagyott. A lövedék a hátán hatolt be a testébe és a gyomrán át távozott. A golyó ütötte sebszélek sosem forrtak össze. A fiatal férfi szerencsére nem vesztette el életkedvét a balesete után. Két éven át hiába próbálták bezárni a sebet, csak nem sikerült. Ekkor a fiatal felnőtt megengedte a connecticut-i katonaorvosnak, Dr. William Beaumontnak, hogy megfigyeléseket, kísérleteket végezzen rajta. Ugyanis a seb apró nyílásán keresztül lehetőség nyílt megfigyelni az emberi szervezet emésztési folyamatait. Hogy az elfogyasztott étel és ital nehogy kicsöpögjön, folyamatosan kötözni kellett a rést.

Elkezdődtek a kísérletek. Az orvos egyszerű módszert alkalmazott; különböző napszakokban többféle ételt (káposztát, kenyeret, főtt és nyers húst, akasztott selyemszálakra, és a nyíláson keresztül St. Martin gyomrába juttatta őket. A kísérlet sorozat 1825. augusztus 1-jén délben vette kezdetét. Egy órával később kivette az ételdarabokat, és azt tapasztalta, hogy a kenyér és a káposzta félig emésztett állapotban van, a húsok pedig érintetlenül maradtak. Újabb óra elteltével megismételte a folyamatot, ekkorra már csak  a nyers hús maradt emésztetlen.

New Picture 332_thumb[2]

A festményen Alexis St. Martin és a katonaorvos

Alexis hősiesen viselte a több mint 230 próbálkozást (természetesen nem egy nap alatt történt), amelynek során Beaumont rájött, hogy a szénhidrátok (káposzta, kenyér) emésztése gyorsan lezajlik, a fehérjék és zsírok emésztése 8 órán át is eltart. A doktor ezt annak tulajdonította, hogy a káposztát darabokra vágta, a kenyér pedig lyukacsos volt. A tudomány mai állása szerint arról volt szó, hogy  a szénhidrátok gyorsabban szívódnak fel (bizonyos szénhidrátok, mint például a keményítő lebontása már as szájban elkezdődik, a gyomorban pedig leáll), míg a fehérjék és zsírok lassabban emésztődnek meg.

Beaumont megvizsgálta a gyomor hőmérsékletét, még pedig úgy, hogy egy hőmérőt dugott St. Martinba, 38 fokot állapított meg. Némi gyomornedvet szívott ki türelmes alanyából, amit 38 fokon tartott, majd egy darab húst rakott a kinyert folyadékba. Észrevételei szerint, ilyen körülmények között 10 óra kell a hús lebontásához.

1833-ban a fiút áthelyezték, ahol őrmesterként szolgált, és bár Beaumont szerette volna folytatni megfigyeléseit, az addig összegyűlt ismeretanyagát összefoglalta. Értekezését azóta az emberi emésztőrendszer működését leíró alapművek között tartják számon.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!