Gasztropause

Gombás-tejszínes rakott csirkemell

Már vagy egy hónapja van a fejemben egy kibontakozni vágyó receptötlet, csak épp sokáig nem kristályosodott ki.  De ma is ennem kellett, úgyhogy mit volt mit tenni, nekiálltam. Mivel kiderült a kis fagyasztott csirkemellemről, hogy csontos, megtörtént az első kicsontozásom. Sajnos viszont nem főztem elő a csirkét és emiatt duplájára (ha nem triplájára) nőtt a sütési idő.

Ronda, de finom

Amire szükséged lesz

  • 35 dkg csirkemell
  • 40 dkg gomba (én laskát és barna csiperkét használtam eg kevés szárított rókagombával)
  • 60-70 dkg krumpli
  • 3-4 dl tejszín (de ez változó)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 friss chili paprika

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és elősütjük egy serpenyőben. A krumplit is elő kell főzni sós vízben. Akkor jó, mikor a kés már nagyjából átment rajta, de nem főtt meg teljesen. A gombát megtisztítani és megpirítani kevés olajon. Egyébként elég cseles ez a gomba, mert nagyon gyorsan magába szívja az olajat és az ember azt hiheti, hogy túl kevés. Becsapós.
Ha megpirult a gomba, mehet hozzá a kimagozott apróra vágott chili, a zúzott fokhagyma és pár percig még sütjük. Majd beleöntjük a tejszínt, amit forrás után 1-2 percig főzünk még.
Egy jénait kivajazunk és a karikákra vágott krumpli szeleteket  elhelyezzük rajta. Ezután jöhet  a csirke, majd a gombás szósz. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg van minden alapanyagból.
A legtetejére reszelt sajtot szórunk és addig sütjük az ételünket, amíg a sajt szép pirosra sül. Érdemes minden réteget egy picit megsózni, hogy igazán finom legyen.

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!