Most kérdezhetnétek, mi az a poci-tál? Az eredetét nem árulom el ennek a kifejezésnek, de a családomban mindig így szólongattuk a kedvenc ételemet. Egyébként felnőtt koromra megtudtam, hogy anyukám az oroszoktól tanulta. A titka az egyszerűségében rejlik. Voltaképpen négy hozzávalóval készül (na jó öt, a sóval együtt), és elképesztően finom. Az alapanyagok tökéletes harmóniában vannak. Érdemes kipróbálni így a maga puritánságában, mielőtt elkezdődne a “testreszabás”.
Vendégeknek vacsora, macera nélkül
Amire szükséged lesz
- 450 g krumpli
- 350 g csirkemell
- 3 közepes vöröshagyma
- tejföl a tetejére
- só
Nos, először is fogunk egy jénait vagy egy tepsit, és beleteszünk egy réteg karikára vágott krumplit, rá a vékony szeletekre vágott csirkemellet, arra pedig a karikára vágott hagymát helyezzük. A rétegezést addig folytatjuk, míg van helyünk és alapanyagaink, de lehetőleg krumpli kerüljön a tetejére. Fontos, hogy minden réteget sózzunk meg, bors meg egyáltalán nem kell rá. Jöhet a tetejére a tejföl. Én kicsit felhígítom vízzel, hogy könnyebb legyen eloszlatni.
Az előre felmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sül. Ez a krumpli akaratosságától is függ.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: